Ezért kár volt kinyitni a moszkvai piacot
Közel egy hónapos szünet után óvatosan kinyitották a moszkvai tőzsdét, az árak ugyan emelkedtek, de csak rubelben. Ráadásul az igazi eladók meg sem jelenhettek a piacon.
Ezért kár volt kinyitni a moszkvai piacot
Közel egy hónapos szünet után óvatosan kinyitották a moszkvai tőzsdét, az árak ugyan emelkedtek, de csak rubelben. Ráadásul az igazi eladók meg sem jelenhettek a piacon.
Az árstop nélkül 11 százalék lenne a magyar infláció
Az infláció mérséklését célzó kormányzati intézkedések révén a magyarországi háztartások havonta, átlagosan 12 ezer forintot takarítanak meg 2021. november és 2022. március között, összesen mindez átlagosan 60 ezer forintot hagy a háztartásoknál - számolták ki az MNB elemzői.
Szabó Lívia: nem az az igazán félelmetes, hogy az oroszok elvesztik az eddigi pénzügyi kapcsolataikat a nyugattal
A pénzügyi világ látszólag elégedetten veszi tudomásul, hogy az oroszok ukrajnai inváziójára adott válaszcsapás, Oroszország leválasztása SWIFT-ről hatásos, a szankcionálás működik. Eközben azonban zajlik egy másik, egyre inkább globális versenyfutás is a digitális jegybanki pénz bevezetése érdekében vagy éppen ellenében. Nagyon hamar, nagyon megváltozhat a pénzügyi világkép, és ezúttal, már ha nem késsük le, Magyarország is jó pozíciót foghat. Erről is kérdeztük Szabó Líviát, aki évtizedek óta a pénz fejlődésével foglalkozik.
Elemzők: az év közepére 7 százalékig nőhet az alapkamat
A piaci várakozásoknak megfelelt a jegybank monetáris tanácsának keddi döntése az alapkamat egy százalékpontos emeléséről - írták elemzők a döntésre reagálva az MTI-nek küldött kommentárjukban.
Macron már a másik arcát mutatja Putyinnak: befagyasztják az orosz arany- és devizatartalék egy részét
Franciaország 22 milliárd euró értékben fagyasztotta be az orosz jegybank eszközeit az ukrajnai inváziót követő szankciók részeként. Az ausztrálok az orosz alumíniumiparra mérnek nagy csapást - írta meg a Euronews.