Washingtonban nyitott vállalkozássegítőt a kormány
Magyar vállalkozások amerikai piacra lépését segítő központ nyílt Washingtonban szerdán - írja az MTI.
Washingtonban nyitott vállalkozássegítőt a kormány
Magyar vállalkozások amerikai piacra lépését segítő központ nyílt Washingtonban szerdán - írja az MTI.
Csütörtöktől másképp osztja a kutatási támogatásokat az ITM
Az alapkutatás 100 százaléka támogatható, míg a kísérleti fejlesztésnél ez az arány csak 25 százalék; a regionális repülőterek fejlesztésére is igényelhető támogatás - egyebek mellett ezt tartalmazza az innovációért és technológiáért felelős miniszter rendelete, amely csütörtökön lép hatályba.
Parlamenti frakcióvezetőkhöz fordult Lovász László
Lovász László, az MTA elnöke levélben kérte a parlamenti frakcióvezetőket, fontolják meg a Palkovics László által beterjesztett, az akadémiai kutatóintézetek leválasztását célzó törvényjavaslattal kapcsolatban az MTA állásfoglalását.
Nagy változásra készül a kormány a közigazgatásban
Magyarországon legkésőbb 2030-ra létrejöhet az adatalapú közigazgatás, így az abban keletkező adattömeg a kormányzati döntések előkészítéséhez is hozzájárulhat - jelentette ki a Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az Infoparlament ülésén az MTI tudósítása szerint.
Pályázati támogatásból fejleszthet a Semmelweis Egyetem
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Tématerületi Kiválósági Programja keretében több mint 1,7 milliárd forint támogatást nyert el a Semmelweis Egyetem. Merkely Béla rektor az ez alkalomból rendezett sajtótájékoztatón elmondta, az egyetem támogatott kutatásainak legfőbb szempontja, hogy közvetlenül és lehetőség szerint mihamarabb a klinikumban, a betegek gyógyításában hasznosuljanak - olvasható a Semmelweis Hírekben.