BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
header

ipar

02.
17.
23:59

Az export húzta az ipart

Tavaly decemberben 9,6 százalékkal bővült az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest, így 2002 esztendő egésze 2,6 százalékos növekedést hozott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett végleges adataiból. A bővülés az 5,7 százalékos dinamikát mutató kivitelnek köszönhető, a belföldi értékesítés stagnált. Egy évvel korábban 3,6 százalékos növekedést jegyeztek fel, 2000-ben pedig még 18,1 százalékkal nőtt az ágazat termelése. Az iparon belül kiemelkedő jelentőségű feldolgozóipari termelés tavaly az ipari konjunktúra gyengülése ellenére is 3,6 százalékkal emelkedett, a 13,3 százalékos decemberi növekedés pedig szintén bizakodásra adhat okot. A feldolgozóipari kivitel 5,8 százalékkal volt magasabb 2002-ben, mint egy évvel korábban és jó jel, hogy decemberben az új exportrendelések több mint 20 százalékkal emelkedtek. A szakértők szerint a szektor idei teljesítménye a nyugat-európai fellendülésen áll vagy bukik. A prognózisok alapján amennyiben beindul az ottani konjunktúra, úgy 2003 egészében 4-6 százalékkal is bővülhet a termelés.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
02.
05.
23:59

Év végén megrázta magát az ipar

Év végén magasabb sebességbe kapcsolt az ipar, a termelés decemberben 9,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, így a 2002-es esztendő egésze 2,6 százalékos növekedést hozott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett előzetes adataiból. Egy évvel korábban 3,6 százalékos növekedést jegyeztek fel, 2000-ben pedig még 18,1 százalékkal nőtt az ágazat eredménye. A magyar ipar teljesítményét a tavalyi év utolsó hónapjaiban nagy volatilitás jellemezte, de optimizmusra ad okot, hogy két egymást követő hónapban is viszonylag dinamikus növekedést regisztráltak. A szektor idei teljesítménye a nyugat-európai fellendülésen áll vagy bukik - mondta lapunknak Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője, aki szerint az első negyedévben még stagnálás közeli adatokat produkál a szektor. A szakértői prognózisok szerint amennyiben beindul a nyugat-európai konjunktúra, úgy 2003 egészében 4-6 százalékkal is bővülhet a termelés. Többen úgy vélik, hogy már januárban kellemes meglepetés érheti a piacot, a magyar ipar teljesítményét nagyban meghatározó német gazdaság üzleti várakozásait tükröző Ifo-index ugyanis hét hónapos süllyedés után emelkedett az év első hónapjában.

Szerző(k):
Kolozsi Pál