Lassul az ipari növekedés
Lassul az ipari növekedés
Dinamikus maradt az ipari lokomotív
Az ipari termelés idén áprilisban az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,6 százalékkal, az első négy hónapban pedig 5 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Egy hónappal korábban 7,3 százalékos volt az éves emelkedés. A termelés a kiigazított index szerint havi szinten 0,5 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 6,8 százalékkal nőtt. Az első négy hónapban az export 8,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában feljegyzettet, az ipari vámszabad területeken működő szervezeteknél pedig 24,1 százalék az emelkedés. A belföldi értékesítés egy százalékkal volt magasabb, mint 2002 első négy hónapjában. A feldolgozóipar 7,4 százalékkal bővült, elsősorban a villamosgép-, illetve műszergyártásnak köszönhetően. A feldolgozóipar új megrendelései 13,6 százalékkal nőttek, ami ugyan még mindig jelentős, de elmarad a márciusban feljegyzett csaknem 20 százalékos értéktől. A bővülést ezúttal is főként a külföldi kereslet húzta, a belföldi dinamika egy százalék alatt maradt. A rendelésállomány a tavalyi bázis szintjén áll. Az egy főre jutó ipari termelés az év első négy hónapjában 2,8 százalékos létszámcsökkenés mellett 8,2 százalékkal volt magasabb, mint 2002 azonos időszakában. Az elemzői prognózisok az ipari termelés kapcsán jelentősebb gyorsulást csak az év második felére várnak, de erre is csak akkor lehet számítani, ha addig magukhoz térnek a magyar gazdaság fő felvevőpiacainak számító nyugat-európai gazdaságok. Tavaly 2,6 százalékos volt az éves növekedés.
Áprilisban 6,6 százalékkal bővült az ipar
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva áprilisban 6,6 százalékkal, az év első négy hónapjában pedig 5 százalékkal emelkedett. - közölte a KSH.
Felpörgött az ipar
Az ipari termelés márciusban az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,3 százalékkal, az év első három hónapjában pedig 4,4 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint márciusban havi szinten 2,6 százalékos, éves összehasonlításban pedig 4,2 százalékos volt a bővülés - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Egy hónappal korábban még jóval visszafogottabb dinamikát mutatott a szektor, a statisztika ekkor csak 1,5 százalékos éves és 0,2 százalékos havi bővülésről számolt be. Havi adatokból nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni, amit az is mutat, hogy januárban 4,7 százalékos, tavaly decemberben pedig csaknem 10 százalékos ipari dinamikát jegyeztek fel - mutattak rá a szakértők. Az első negyedév alatt az export 6,9 százalékkal nőtt, a termelés több mint felét jegyző ipari vámszabad területeken működő szervezeteknél pedig 20,5 százalékos emelkedést jegyeztek fel. A belföldi értékesítés gyakorlatilag stagnált. Az alágazatok közül a bőripar és a textilipar mutatta a legnagyobb zsugorodást, leginkább - csaknem 30 százalékkal - pedig a járműgyártás növelte a termelést. Optimizmusra adhat okot, hogy márciusban a feldolgozóipar új megrendelései csaknem húsz százalékkal nőttek, mégpedig elsősorban a külkereskedelmi kereslet felfutásának köszönhetően. Az összes rendelésállomány mindemellett csupán 0,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában feljegyzettet. Az elemzők szerint a magyar ipar teljesítménye alapvetően Nyugat-Európában dől el, a prognózisok ennek megfelelően jelentősebb gyorsulást csak a második félévre várnak. Az év egésze 4-4,5 százalékos bővülést hozhat, szemben a tavaly feljegyzett 2,6 százalékkal.
Az ipar új rendelései* (százalék)
Január Február Export 111,9 113,9 Blföld 103,0 104,3 Öszesen 109,7 111,9 *előző év azonos időszaka=100 Forrás: KSH