Az előzetes adatok alapján az ipari termelés januárban 4,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A termelés volumene a kiigazított index szerint az előző hónaphoz képest 1,0 százalékkal csökkent, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 6,5 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Decemberben kiemelkedő, csaknem tízszázalékos éves dinamikát jegyeztek fel, a tavalyi év egésze azonban mindössze 2,6 százalékos növekedést hozott. A bővülés a kivitelnek volt köszönhető, a belföldi értékesítés ugyanis gyakorlatilag stagnált 2001-hez képest.
Az elemzők nem egységesen ítélik meg a januári adatot, bár minden szakértő kiemelte, hogy egy hónap adatából elhamarkodottság lenne hosszabb távú következtetést levonni. Detrekői László, a CIB Értékpapír Rt. makroelemzője szerint az év első ipari statisztikája optimizmusra ad okot, a trend ugyanis immár öt hónapja növekvő. Nem ilyen bizakodó Nyeste Orsolya, a Postabank közgazdásza, aki kedvezőtlennek találja, hogy havi szinten zsugorodott a termelés, éves összehasonlításban pedig 5 százalék alatt maradt a dinamika.
Amennyiben az év második felében beindul a nyugat-európai konjunktúra, úgy akár tízszázalékos termelésnövekedést is hozhat az idei esztendő - véli Detrekői, aki szerint a fő exportpiacok fellendülésének késlekedése esetén csak 5 százalékos bővüléssel lehet számolni. Nyeste az éves fejlemények tekintetében is pesszimistább, ő ugyanis legfeljebb 4-5 százalékos növekedést tart elképzelhetőnek, ehhez azonban arra is szükség van, hogy az év végéig megrázzák magukat a nyugat-európai gazdaságok.
