Szlovákia történetének legkiszámíthatatlanabb kimenetelű választását tartják meg szombaton. Az biztos, hogy bármelyik párt nyer, nem készülhet automatikusan a kormányzásra. Kis- és mikropártok alkudozásai kezdődhetnek el a következő hetekben. Magyar szempontból pedig az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán pártképviseletük a Nemzeti Tanácsban.
Szerző(k): Szabó DánielA Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén a kormány és a főváros képviselői megegyeztek többek között a HÉV-vonalak felújításáról és bővítéséről, a járművek cseréjéről, a Galvani híd megépítésének, a déli körvasút fejlesztésének és a kisföldalatti felújításának egységes támogatásáról - jelentette be a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár.
Szerző(k): Domokos ErikaLeomlott egy kisebb híd Piliscsabán, a kár százmilliós nagyságrendű - számolt be az M1.
Szerző(k): Domokos ErikaA Dunakiliti-Dobroho¹t' (Doborgaz) közötti gyalogos-kerékpáros Duna-híd magyar részének építésére írt ki közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Németh GézaA Kalocsa és Paks közötti új Duna-híd tervezésére és kivitelezésére írt ki közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az állami cég a becsült ellenértéket nem közölte.
Szerző(k): Németh GézaTöbb autópálya-szakaszt és egy Duna-hidat is átadnak jövőre - derül ki abból az interjúból, amely a Magyar Nemzet szerdai számában jelent meg Mosóczi Lászlóval, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárával.
Szerző(k): Szabó DánielDecember 8-tól ismét három sávon haladhat a forgalom a Csepel-sziget felől Buda irányába a Deák Ferenc (Hárosi) hídon - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
Szerző(k): Szabó DánielKedden délelőtt beemelték a helyére az új komáromi Duna-híd utolsó elemét is. A téli leállás miatt a befejező munkálatokat jövő tavasszal végzik el - adta hírül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Szász Péter