Jobban jár, ha a Sajóból kifogott halat egyből vissza is dobja
Vizsgálják, hogy ehetőek-e Észak-Magyarország egyik legnagyobb folyójában élő halak.
Jobban jár, ha a Sajóból kifogott halat egyből vissza is dobja
Vizsgálják, hogy ehetőek-e Észak-Magyarország egyik legnagyobb folyójában élő halak.
Ide ne menjen fejest ugrani! Borzasztóan apad a Velencei-tó
Júliusban egyáltalán nem volt csapadék, és egyelőre nem várható változás augusztusban sem, ezért folyamatosan csökkent a Velencei-tó vízállása.
Drákói szigor a Balatonnál: csak úgy röpködtek a milliós bírságok
Notórius visszaesőnek minősül az a két orvhorgász, akiket most ismét elkaptak a halőrök a tónál. Az engedélyük mellett sok-sok millió forintjuk bánja.
Orvhalászat: a halnak szenvedéses halál, az elkövetőnek szinte semmi következmény
Csak a rendőrség, a Nébih, az Állami Halőr Szolgálat és a Magyar Horgász Szövetség összehangolt fellépése segíthet a magyarországi orvhalászat visszaszorításában – mondták el az Economxnak a hazai szakemberek. Információnk szerint megtörtént eset, hogy egy vendéglátóhely tavaly 400 adag süllőt szolgált fel, ám ebből csak 20 adagot vásárolt legálisan.
Nem, nem cápa úszott a Balatonban
A megdöbbentő látványról videó is készült, és magyarázat is van rá.