Százhárom éves korában meghalt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda, a Spartacus című film főszereplője - halálát fia, Michael Douglas jelentette be.
Szerző(k): Domokos LászlóRövid, súlyos betegség után, életének 80. évében meghalt Sárközy Tamás jogászprofesszor - tudatta a Magyar Jogász Egylet szerdán az MTI-vel. Az egylet többszörösen újraválasztott elnökét kedden érte a halál.
Szerző(k): Domokos ErikaA leginkább továbbra is a járvány gócpontjának számító, közép-kínai Hupej tartományt sújtja az új koronavírus terjedése, a kór ezen a területen szedi halálos áldozatainak túlnyomó többségét - derül ki a kínai Egészségügyi Bizottság hétfőn közölt adataiból az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMiután vasárnap már jelentették az első Kínán kívüli halálos áldozatát a Vuhan koronavírus okozta járványnak, kiderült, hogy egyre több fertőzött van Európában is. Németországból jelentettek újabb megbetegedéseket, de már Szlovákiában, az Egyesült Királyságban és Franciaországban is feltűnt a 2019-nCoV hivatalos elnevezésű kór.
Szerző(k): Szabó DánielAnnyira sok összeesküvés-elmélet terjed a Vuhan koronavírus (hivatalos nevén 2019-nCov) járvány kapcsán, hogy a Google már előre rangsorolja a hivatalos szervek és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tájékoztatását. Magyarországon egyelőre még nem él a szolgáltatás, de várhatóan itt is élesíteni fogják.
Szerző(k): Szabó DánielElhunyt 92 éves korában Tornai József író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az MMA szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÉletének 72. évében elhunyt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze - tudatta a család szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos LászlóÚjabb 38 halottja van Kínában a járványnak, Tibetben is van már egy beteg - írja az MTI. Hazai megbetegedésről továbbra sem tudni, az Egészségügyi Világszervezet viszont csütörtökön újabb vészhelyzeti tanácskozásra ül össze.
Szerző(k): Szabó Dániel