Három év alatt plusz 500 millió forintot különítene el az Oktatási Hivatalnak (OH) a kormány - írta a eduline.hu a birtokába került minisztériumi háttérszámításra hivatkozva. Szeptembertől az OH feladata lesz a hallgatói szerződések megkötése és nyilvántartása, a diplomások és a túlfutók ügyét azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezeli majd.
Szerző(k): NAPIA várt \"röghöz kötés\" és az állam által támogatott félévek számának korlátozása is megjelenik a felsőoktatásba beiratkozók által aláírandó állami (rész)ösztöndíj-szerződésbe. A kontraktus azonban olyan kivételeket is tartalmaz, amelyekről korábban nem esett szó, a kormány a gyermekvállalást, a hitéleti képzést és a katonai szolgálatot támogatja a szerződésben.
Szerző(k): Ámon KataEgyrészt törvényben kellene szabályozni és nem rendeletben, másrészt sérülnek a hallgatói, munkavállalói jogok is.
Szerző(k): NAPI