Eltűnt 333 ezer magyar
Közel félmillió fővel csökkent Magyarország lakossága 11 év alatt a népszámlálás előzetes adatai szerint, annak ellenére, hogy betelepülés is zajlott, főleg a szomszéd országokból.
Eltűnt 333 ezer magyar
Közel félmillió fővel csökkent Magyarország lakossága 11 év alatt a népszámlálás előzetes adatai szerint, annak ellenére, hogy betelepülés is zajlott, főleg a szomszéd országokból.
Kevesebb ember halna meg, ha több fát ültetnénk
Több fa ültetésével csökkenthető a közvetlenül a nyári hőhullámok okozta halálesetek száma a városokban – állapította meg egy új tanulmány. Csaknem fél fokkal lehetne csökkenteni a hőmérsékletet a kánikula időszakában, ha a fával beültetet területek arányát 30 százalékkal növelnék a városokban.
2022 mérlege: kevesebb gyermek született, de csökkent a halálozások száma is
Megint kevesebben lettünk. A KSH legfrissebb jelentése szerint 2022 decemberében 7366 gyermek született, és 11 940 fő halt meg. 2022-ben a születések száma 5, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké pedig 11 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Ilyen szomorú statisztikai adat már régen volt Budapesten
Tavaly az első kilenc hónapban 15 százalékkal kevesebb baba született a fővárosban, mint 2021 azonos időszakában, csökkent a házasságkötések száma is, 14 százalékkal kevesebben léptek frigyre január és szeptember között - derül ki a KSH Térkép című kiadványából.
Meghalt Mécs Imre
Meghalt Mécs Imre 1956-os halálraítélt, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapítótagja, volt országgyűlési képviselő – erősítette meg a család az MTI-nek.