Miután majd 1,2 milliárd forint osztalékot vett fel tavaly az Altus Portfolió Kft.-ből, Gyurcsány Ferenc most 300 millió forinttal csökkenti a cége törzstőkéjét - értesült a HVG.
Szerző(k): K. Kiss GergelyDonald Trump amerikai elnök nagyobbik fia találkozott tavaly egy orosz ügyvédnővel, aki terhelő dokumentumokat ígért neki Hillary Clintonról, a Demokrata Párt elnökjelöltjéről - jelentette helyi idő szerint vasárnap a The New York Times című amerikai napilap.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÚgy tűnik, Gyurcsány Ferenc kész élesíteni azt a fegyvert, a magyar miniszterelnök anyagi ügyeiről szóló történetet, amely komoly magyarázkodásra kényszerítheti Orbán Viktort - ha elődje bizonyítani tudja az ügyet. Gyurcsány egyre többet árul el arról, minek jutott a nyomára.
Szerző(k): Komócsin SándorAz MSZP kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, korábbi kormányfőt - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Papp ZsoltGyurcsány Ferenc szerint a jövő évi választáson a demokratikus ellenzéki pártok együtt fognak működni és a Fidesznek minden választókerületben csak egy demokratikus ellenfele lesz, \"ha törik, ha szakad\".
Szerző(k): Dzindzisz SztefanOrbán Viktor a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében elszámította magát, a lépéssel már saját választótáborát is erodálja. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön Békéscsabán tartott lakossági fórumán arról is beszélt, hogy a baloldalon az a párt nevezné meg a kormányfőjelöltet, amelyik a legtöbb mandátumot szerzi a jövő évi parlamenti választáson.
Szerző(k): Szász PéterAz elmúlt hét év sokkal szörnyűbb volt, mint az azt megelőző nyolc.
Szerző(k): Papp ZsoltA Demokratikus Koalíció (DK) tagjai túlnyomó többséggel Gyurcsány Ferencet választották újra a DK elnökének - közölte az ellenzéki párt szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan