BUX 135724.68 1,64 %
OTP 42490 3,94 %
header

GVH

10.
17.
09:03

Kocsmázni ment a GVH, komoly büntetés lett belőle

A Heineken Hungária után újabb magyarországi sörgyártóval szemben zárult le a GVH eljárása, amely megállapította, hogy a Dreher is szűkítette a sörválasztékot – vette észre az Economx. A hatóság ezért 12 millió forintos bírságot szabott ki, a társaságot pedig megfelelési program kialakítására kötelezte. A vizsgálat során a versenyhivatal feltárta, hogy a gyártócég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában.

Szerző(k):
Gyöngyösi Balázs
10.
05.
11:28

Lopás fényes nappal: az ország egészét érintő közúti kartellt tártak fel

Pont került egy régóta húzódó kartellügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012 és 2014 között. A hatóság végül mintegy 300 milliós bírságot szabott ki 17 vállalkozásra az ország teljes területét lefedő sorozatos összejátszások miatt, egyes felelősöknek pedig büntetőjogi következményekkel is szembe kellett nézniük.

Szerző(k):
Gyöngyösi Balázs
10.
03.
14:36

Nagy Márton után a GVH-elnök is odaszúrt a bankoknak

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke is pártolja a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter által felvázolt önkéntes kamatplafon bevezetését. Rigó Csaba Balázs szerint a kereslet beindítása elengedhetetlen a befagyott hitelezési piacon. Amellett érvelt, hogy a hitelfelvevők jobban járnak, ha egy alacsonyabb kamatszint alatt versenyeznének egymással a pénzintézetek. Az önkéntes kamatplafonok alatti, tényleges piaci verseny jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Szerző(k):
Gyöngyösi Balázs