Miközben értesülések szerint az Európai Központi Bank vasárnapi rendkívüli ülésén a görög bankok likviditási támogatásának a beszüntetéséről dönt, a görög pénzügyminiszter reményei szerint ez nem következik be. A francia miniszterelnök és az olasz gazdasági miniszter azt szorgalmazta, hogy folytatódjanak az egyeztetések Athén és hitelezői között.
Szerző(k): MTIA BBC úgy tudja, hogy az Európai Központi Bank döntéshozói nem fogják meghosszabbítani a görög pénzügyi rendszer finanszírozását, ami azt jelenti, hogy hétfőn zárva kell tartani a bankokat Görögországban.
Szerző(k): EconomxNem a népszavazást kezdeményező athéni kormányt tartja felelősnek a görögökre váró súlyos megpróbáltatásokért a konzervatív brit Telegraph publicistája, hanem a szoros európai együttműködés híveit, akikről meglehetősen lesajnáló véleményt alkot. Szerinte a nagy meccs nyertese a görög baloldal lehet.
Szerző(k): EconomxGörögország csak úgy léphet ki az euróövezetből, ha először elhagyja az Európai Uniót - vélte az osztrák pénzügyminiszter.
Szerző(k): MTIMire jövő vasárnap a szavazóurnákhoz járulnak a görögök, érvénytelen lesz az a javaslatcsomag, amelyről dönteniük kellene – jelentette ki Christine Lagarde, az IMF igazgatója a BBC-nek adott interjújában. Az Európai Unió segélyprogramja ugyanis kedden lezárul, így az annak keretében megtett ajánlat értelmezhetetlenné válik.
Szerző(k): EconomxSzámos intézményi befektető alig várja, hogy tisztuljon a kép Görögország euróövezeti jövője körül és így megkezdhesse az európai részvények felvásárlását - írja a Dow Jones hírügynökség.
Szerző(k): MTIA legújabb görög javaslat hosszú hetek óta az első valódi ajánlat Athén részéről a patthelyzet feloldására - mondta Donald Tusk (képünkön), az Európai Tanács elnöke hétfő este, az eurózóna állam- illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját megelőzően.
Szerző(k): MTIAz egyik legnagyobb brit alapkezelő cég, az Aberdeen Asset Management félmilliárd dolláros biztonsági hitelkeretben állapodott meg bankjaival arra az esetre, ha a befektetők tömegesen rohannák meg alapjaikat, miközben bekövetkezne egy esetleges görög államcsőd, vagy a Fed elkezdené emelni a kamatokat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásElemi érdeke Görögországnak és az Európai Uniónak is, hogy megszülessen a hitelmegállapodás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszék vezetője. Magas István szerint a nyugati országok geopolitikai szempontok miatt törekszenek a görögök unióban tartására, és ezt a görög miniszterelnök igyekszik kihasználni.
Szerző(k): Inforádió