Emberfeletti igényeik vannak az MI-kutatóknak
Egyes vállalatok számára rendkívül nagy kihívást jelent, hogy olyan tehetséges szakembereket toborozzanak, akik értenek a mesterséges intelligenciához.
Emberfeletti igényeik vannak az MI-kutatóknak
Egyes vállalatok számára rendkívül nagy kihívást jelent, hogy olyan tehetséges szakembereket toborozzanak, akik értenek a mesterséges intelligenciához.
Egy lepukkant étteremből indult a cég, amely mára letarolta az egész világot
Az Nvidia a mesterséges intelligencia körüli őrület miatt mára a világ egyik legértékesebb cégévé vált, társalapító-vezérigazgatója pedig a leggazdagabbak között találta magát. A csúcsra azonban mélyről vezetett az út, ami zökkenőket is bőven tartogatott magában.
Március 15. fogyasztóvédelmi szempontból is jeles dátum
A GVH Versenytanácsa a versenyfelügyeleti bírságok mintegy 73 százalékát (1,62 milliárd forintot) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok következményeként szabta ki.
A Google máris lebutította a ChatGPT kihívóját
Az óriásvállalat korlátozta a Gemini nevű chatbotjának bizonyos választásokkal kapcsolatos kérdésekre adott válaszait.
Elkövetett egy nagy hibát a Google, a fejlesztők kitépték a hajukat
A Google új irodájában a legmodernebb technikán, a mesterséges intelligencián dolgozó fejlesztők mindent megkaptak, ami csak lehetséges a high-tech munkavégzéshez. Ám a cégvezetés elkövetett egy banális hibát.