Magyarországon is elérhetővé vált a Google Wallet régóta várt újdonsága
A technológiai óriásvállalat újabb 13 országban tette elérhetővé az idén áprilisban bevezetett újítását.
Magyarországon is elérhetővé vált a Google Wallet régóta várt újdonsága
A technológiai óriásvállalat újabb 13 országban tette elérhetővé az idén áprilisban bevezetett újítását.
A Google-módszer: a volt vezető elárulta a sikeres élet kulcsát
Frederik Pferdt szerint van három kulcsfontosságú lecke, melyek segítségével jó irányba terelheti az életét.
Ezeket a nyelveket már fölösleges megtanulnia
Ha volt is otthon szótára ezekhez a nyelvekhez, A Google Fordító mostantól kiváltja őket.
Semmi megnyugtatót nem tud mondani az Nvidia
Az Nvidia egy rövid időre a világ legértékesebb vállalata volt a múlt héten, miután piaci értéke a Microsoftét is megelőzte. Azóta azonban nagyot zuhantak a cég részvényei.
Kivégez egy fontos funkciót a Google, minden megváltozik
A 2021-ben bevezetett funkció először az asztali gépekről, majd néhány hónapon belül a mobilokról is teljesen eltűnik.