Az OTP uralta a júliust
Júliusban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacának összforgalma 152 milliárd forint volt, ami egy kereskedési napra vetítve 6,9 milliárd forintot jelent.
Az OTP uralta a júliust
Júliusban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacának összforgalma 152 milliárd forint volt, ami egy kereskedési napra vetítve 6,9 milliárd forintot jelent.
Változás a magyar boltokban és éttermekben - jelentősen nőtt a forgalom
Jelentősen nőtt a legtöbb kiskereskedelmi egység forgalma június és július közepe között az online pénztárgépek adatai szerint. A KSH számsorából kiderül, hogy az élelmiszereket árusító boltok forgalma például majdnem 20 százalékkal nőtt mégpedig nem is a járvány miatt alacsony egy évvel ezelőtti szinthez képest, hanem 2019 azonos időszakához viszonyítva.
Jól ment az egyik legnagyobb alkoholforgalmazónak
Jelentősen növelte a forgalmát és a nyereségét az alkoholos italok egyik legnagyobb nemzetközi forgalmazója, a londoni központú Diageo - közölte a cég az MTI-vel.
Nagyot villantott a Mastercard
A Mastercard csütörtökön olyan második negyedéves nyereségről számolt be, amely jóval felülmúlta a várakozásokat, amihez hozzájárult az általános fogyasztási kiadások emelkedése és a határokon átnyúló forgalom élénkülése.
Több órásra nőtt a várakozási idő több határátkelőhelyen
Több határátkelőhelyen is megnőtt a várakozási idő a román-magyar és a szerb-magyar határszakaszon szombat reggel a nagyobb forgalom miatt - írja az MTI.