Birol: az első áldozat Oroszország lesz
Oroszország lesz az energiaválság első áldozata, ugyanis nehezen tudja majd felváltani Európát mint ügyfelet - mondta az Euronews-nak Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség igazgatója.
Birol: az első áldozat Oroszország lesz
Oroszország lesz az energiaválság első áldozata, ugyanis nehezen tudja majd felváltani Európát mint ügyfelet - mondta az Euronews-nak Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség igazgatója.
Trilemmát lát a magyar energiaiparban Palkovics László
Úgy tűnik, Magyarország energetika problémáit már nem lehet azzal a nyelvi készlettel leírni, ami rendelkezésünkre áll, legalábbis erre utal, hogy a technológiai minisztérium vezetője új szót alkotott a helyzet bemutatására.
Piszkos játékkal hajtják fel az európai gázárakat
Ipari források szerint több, cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító hajó a spanyolországi Cádizi öbölnél horgonyzott le, és az európai gázárak emelkedésére számítva valószínűleg november végéig ott marad. Az elmúlt hetekben jelentősen csökkentek az LNG-árak, de Ázsiába már túl drága lenne áthajózni.
Dízelhiány kezd kialakulni Európában
Franciaországban sztrájkolnak a finomítókban, Oroszországból pedig már alig érkezik gázolaj Európába, ez pedig dízelhiánnyal fenyeget – véli a spanyol Repsol olajipari cég.
Az Európai Bizottság a forrásnál fogná meg a gázárakat
Nehezen jut dűlőre az Európai Unió egy tervezett gázárplafon bevezetéséről. Az ársapkát a tagállamok közel fele ellenzi, míg a másik felük követeli az Európai Bizottságtól, hogy találjon megoldást a magas energiaárakra. Most Brüsszel ahhoz a Norvégiához fordul, amelyik az EU legnagyobb gázbeszállítója lett. Oslo viszont egyelőre nem áll kötélnek.