Magyarország előtörleszti a Paks II. beruházás finanszírozására eddig lehívott 78,2 millió eurót - mondta a Világgazdaságnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Szerző(k): Szabó DánielA vállalati szféra legtöbb szereplőjénél már tartanak a bértárgyalások, a Magyar Idők információi szerint a legtöbb ágazatban legalább nyolc-, de bizonyos területeken hússzázalékos emelést is elfogadhat a munkáltató.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBár nominálisan még van némi előnyünk a románokkal szemben, vásárlóerő-paritáson számolva a keleti szomszédunknál dolgozók fizetésként kapott minimálbére többet ér, mint amennyit a magyar munkások bére ér - írta az mfor.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaRomániában úgy akarják mérsékelni a közalkalmazottak fizetésében kialakult óriási különbségeket, hogy a magas béreket csökkentik, az alacsonyakat pedig emelik.
Szerző(k): Barabás JúliaÉvről évre egyre többen fizetik be elektronikusan a közüzemi számláikat, tavaly a befizetési tranzakciók száma 33 százalékkal mintegy 4,4 millióra emelkedett a Díjneten, a rendszeren keresztül kifizetett számlák összege éves átlagban havi 3,5 milliárd forint volt, az elmúlt év utolsó hónapjaiban már elérte a havi 4 milliárd forintot - közölte a cég.
Szerző(k):Veszély a fővárosban! címmel adta ki közleményét a Kéményseprők országos Szakszervezete, amelyben azonnali, radikális béremelést követelnek a közszolgáltatások területén.
Szerző(k): Komócsin SándorMivel számos ágazatban és munkakörben a nők fizetése elmarad a férfiakétól, a szaktárca konzultációt kezdeményez ez ügyben - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóBetöltött 21. életév, "TR" kategóriás érvényes vezetői engedély, alapfokú végzettség és egészségügyi alkalmasság esetén azonnali kezdéssel keres bruttó 400 ezres fizetéssel trolibuszvezetőket a BKV.
Szerző(k): Szepesi Anita