Láthatáron a félmilliós átlagfizetés
Magyarországon az év végére az ilyenkor szokásos jutalmakkal együtt a bruttó átlagkereset félmillió forint közelébe érhet, és vannak olyan szakmák, ahol ez már most is így van.
Láthatáron a félmilliós átlagfizetés
Magyarországon az év végére az ilyenkor szokásos jutalmakkal együtt a bruttó átlagkereset félmillió forint közelébe érhet, és vannak olyan szakmák, ahol ez már most is így van.
Magyar cég innovációja hozhat nagy változást a fizetésben
Szolgáltatók számára fejleszt új fizetési megoldást csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő innovációs pályázati támogatással a HW Stúdió Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – közölte a társaság az MTI-vel. A cégben már egy magyar milliárdos is fantáziát látott.
Ki lehet védeni a cégekre leselkedő legnagyobb veszélyt is
A késedelmes fizetés és a lánctartozás jelenleg a hazai gazdaság egyik legégetőbb problémája. A vállalkozások csaknem kétharmadának van legalább egy olyan üzleti partnere, amelyik késve fizet. Az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője néhány praktikus megoldásra hívja fel a figyelmet, amivel elkerülhetők, illetve megoldhatók a lánctartozás okozta nehézségek.
Alig hallja a kormány az ápolók hangos zúgolódását
A jó hír az, hogy a kormány mintha hajlandó lenne végre tárgyalni az egészségügyben dolgozó szakdolgozók képviselőivel, a rossz viszont az, hogy a nyár óta nem kaptak választ panaszaikra, pedig nem kevés gondjuk van.
K&H: már 70 ezer bankkártyát digitalizáltak az ügyfelek
Tavasz óta fizethetnek a K&H-sok az androidos okostelefonjukra telepített Google Pay alkalmazással, szeptember 7-étől pedig az Wear OS letöltésével androidos órával is tudnak fizetni. A Google Pay bevezetése óta az ügyfelek 6 milliárd forintért vásároltak az alkalmazás segítségével, egy-egy tranzakcióra átlagosan 6200 forint jutott.