A kormánypárti képviselők elutasították az orosz agressziót elítélő nyilatkozatot
Az ellenzéki frakcióvezetők elfogadták, a kormánypárti képviselők pedig nemmel szavaztak az agressziót elítélő közös elvi állásfoglalásra.
A kormánypárti képviselők elutasították az orosz agressziót elítélő nyilatkozatot
Az ellenzéki frakcióvezetők elfogadták, a kormánypárti képviselők pedig nemmel szavaztak az agressziót elítélő közös elvi állásfoglalásra.
A sajtóban elkövetett rágalmazásért és becsületsértésért már nem jár börtön
Az Országgyűlés elfogadta Kocsis Máté és Halász János kormánypárti politikusok javaslatát a Büntető törvénykönyv módosításáról, amely az újságírók büntethetőségéről szól. A Fidesz szerint az érvényben lévő büntetőjogi szabályok túlzottan korlátozták az újságírókat a munkavégzésükben.
Ilyen finomhangolással oldanák meg a Lánchíd közlekedését
A Magyar Autóklub amellett, hogy kifogásolja a Budapesti Lakógyűlés szavazás kérdésfeltevésének módját, a Lánchíd forgalmi rendjével kapcsolatban az okos kompromisszumot támogatja.
Javuló közhangulat és masszív Fidesz-fölény
A tavaly őszi mélyponthoz képest emelkedett a Fidesz táborának nagysága. A többi pártnál jelentősebb változás nem tapasztalható.
Nemcsak a diákok ballagtak el, hanem az MVM vezérkara is
Váratlanul elküldték az állami tulajdonú MVM vezetésének jelentős részét – a sajtóértesülést maga az MVM is megerősítette. A főpolgármester szerint a budapestiek döntésén múlik, hogy mi lesz a jövője a megújuló Lánchídnak. Orbán Viktor jövőre már a CPAC-re hívná Ferenc pápát. Budaházy György a Bikás parkban majálisozott. Összefoglalónk.