Az új balatoni komp-monstrum hangtalanul szeli a habokat
A Tihany fedélzetén még a kapitányfülkébe is bejutott laptársunk munkatársa. Ki sem akart szállni a járműből.
Az új balatoni komp-monstrum hangtalanul szeli a habokat
A Tihany fedélzetén még a kapitányfülkébe is bejutott laptársunk munkatársa. Ki sem akart szállni a járműből.
Épül az új Sándor-palota
Az esztergomi Sándor-palota a falújítás után a Mol alapítványi székhelyeként működik tovább.
Közel kétmilliárd forintból újul meg az ország legöregebb városházája
A beruházással megőrzik a barokk műemlék értékeit, egyúttal 21. századi ügyféltereket alakítanak ki - mondta a város polgármestere az MTI-nek. Hernádi Ádám (Fidesz-KNP) tájékoztatása szerint az ország legrégebbi városházájának fejlesztésre az önkormányzat 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban, 300 millió forintos önerő mellett.
Kommunista kurtizán és bankrabló is megfordult a Gellért Szállóban
Fordulatos történelemmel büszkélkedhet Budapest egyik legnagyobb ékessége, a Gellért Szálló, amelyben kifejezetten izgalmas karakterek szálltak meg az idők során. Erről írt könyvet Zsigmond Gábor történész az új tulajdonossal közösen.
Durván megdrágulhatnak a közös költségek: ezt is fizethetjük
A biztosítások díja várhatóan 15-20 százalékkal emelkedik, de akár 50 százalékos növekedés is előfordulhat.