Az elemzők által vártnál nagyobb negyedéves profitról és bevételről jelentett az Intel, egyúttal javította idei eredményvárakozását - közölte az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Amazonnál az eddigi felhőszölgáltatási vezető lesz Bezos utódja; Andy Jassy a vezérigazgatói székbe már július 5-én beülhet - írta meg a CNBC.
Szerző(k): Szabó M. IstvánUniós adathatárt (EU Data Boundary) vezet be felhőszolgáltatásaira a Microsoft. Ez lehetővé teszi, hogy kereskedelmi és közigazgatási szektorbeli európai ügyfeleik adatait az Európai Unión belül tárolják és dolgozzák fel - jelentette be a cég.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJól lehet, a LogMeIn mára TOP10-es IT nagyvállalat, így is rekordösszeget fizettek az új tulajdonosok az ezredforduló előtt Budapesten alapított egykori garázscégért.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKínában jelentősen bővült a felhőszolgáltatásokat nyújtó piac, amelynek a bevétele a második negyedévben - éves összevetésben - 58 százalékkal, 2,3 milliárd dollárra nőtt, írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb száz vállalat áll nagy változás előtt, miután az SAP legrégebbi verziójú rendszereinek támogatása megszűnik. Bár a támogatás megszűnése csak 5 év múlva következik be, az átállásra hátra lévő idő szűkös lehet - hívta fel a figyelmet az SAP Hungary ügyvezető igazgatója a magyar leányvállalat évértékelőjén. A cégvezető szerint nagyobb nehézséget az okozhat majd, hogy a piac véleménye szerint nincs erre felkészülve.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb mint a kétszeresére nőtt a Microsoft nyeresége a június végével záródott pénzügyi évben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielBővíti közép- és kelet-európai felhőszolgáltatásait a Deutsche Telekom, kilenc országban, köztük Magyarországon indítja el Microsofttal közös innovációs programját - írja az MTI a Magyar Telekom közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA Google több szolgáltatása, közte az Analytics és a Google Drive nem működik megfelelően szúrta ki a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi Anita