Kiderült, mennyit ártott a tél végi fagy
Károk nélkül teleltek át a vetések, a gabonaárak pedig közelítenek a termelők által elvárt szinthez – mondta a Világgazdaságnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

Őrjöng a tél: az Emma vihar is beszállt a pusztításba
Akinek rokonai élnek a brit szigeteken kezdhet aggódni, ugyanis az őrjöngő tél miatt Írországot gyakorlatilag be kellett zárni, Angliában és Walesben pedig bevezették a hadsereget a hóviharokban elszigetelt emberek megmentésére, miután a katasztrófavédelem és a rendőrség kevésnek bizonyult.
Kisebb jégkorszak pusztít Európában
Nem csak hazánkban, de egész Európában problémát okoz az extrém hideg. Szlovákiában már négyen fagytak halálra, Szerbiában pedig csütörtöktől vörös riasztást rendeltek el. A mediterrán térségtől a skandináv félszigetig is egyre nagyobb gondot okoz a rendkívüli tél – hangzott el az M1 Híradójában.
Megdőlt a hidegrekord Budapesten
A legmelegebb órában mínusz 6 foknál is hidegebb volt - írja az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat alapján.
Támadás érheti a vízórákat - erre figyeljen!
Jóval hidegebb időjárás jön, ami próbára teheti a vízórákat. Érdemes rájuk figyelni.