Emelkedéssel nyitottak a tőzsdék, drágult az olaj
Jó hangulatban nyitották a napot a kontinens börzéi, de a trumpi vámbizonytalanságok miatt a biztonságos eszközök felé kezdett orientálódni a befektetők jelentős része.
Emelkedéssel nyitottak a tőzsdék, drágult az olaj
Jó hangulatban nyitották a napot a kontinens börzéi, de a trumpi vámbizonytalanságok miatt a biztonságos eszközök felé kezdett orientálódni a befektetők jelentős része.
Kicsit jobban van a forint
Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest, a hét eleji kezdéshez viszonyítva azonban veszteségben áll az euró és a svájci frank ellenében, nyereségre tett szert azonban a dollárral szemben.
A BUX és a nyugat-európai tőzsdék jól vették az akadályt, az amerikai parketten nem volt örömtánc
A tőzsdék azt követően törtek ki felfelé, hogy Donald Trump bejelentette, azonnali hatállyal 90 napra felfüggesztik a legtöbb ország esetében a múlt héten bejelentett vámokat. Ez látszik a BUX emelkedésén is. A forint azonban nem tudott erre reagálni, képtelen volt megállni a lábán, de ugyanez a kettősség mutatkozott az európai és az amerikai tőzsdéken is. Míg az előzőek jelentős nyereséggel zárt, az utóbbiak mínuszban kezdtek.
A vámok felfüggesztése sem nyugtatta a piacot, gyengült a forint, megvolt a 408-as szint
Tovább gyengült a forint csütörtökön délután az euróval szemben. A hazai fizetőeszközt az sem acélozta meg, hogy Donald Trump felfüggesztette a vámok kivetését 90 napra, sőt azóta az unió részéről is érkezett egy válaszreakció a sarcokra.
Csak a német index állja a sarat csütörtök reggel
Az európai vezető indexek többsége negatív a negatív tartományból indítja a napot.