Csökkent a Dell árbevétele
Csökkent a Dell árbevétele
Az erős forintnak köszönhető a profitok egynyolcada
Az év első felében még úgy tűnt, 2001 igencsak rossz esztendőnek bizonyul a tőzsdei társaságok számára, az első féléves összesített profit (a mai vállalati körre vetítve 108 milliárd forint) egyharmadával maradt el a 2000-estől. A második félévben azonban sikerült behozni a lemaradást - illetve 2000 utolsó negyedéve nem volt túl fényes -, így a 2001-es összesített tőzsdei eredmény (adózás után 214,5 milliárd forint) alig 0,8 százalékkal marad el a 2000-es 216,1 milliárdtól. A forint sávszélesítése és erősödése az exportőröket ugyan kellemetlenül érintette, összességében azonban jót tett a tőzsdei cégeknek, ugyanis a devizahiteleken 32-33 milliárdos árfolyamnyereséget könyvelhettek el. Cikkünk a hétfői Befektetőben.
Sikeresen hajrázott a Unilever
A brit-holland Unilever Plc/NV tegnap közölte, hogy adózott nyeresége tavaly 12,2 százalékkal, 3,6 milliárd euróra, árbevétele pedig 11 százalékkal, 53,4 milliárd euróra növekedett. A világ legnagyobb, fogyasztási cikkeket gyártó csoportjának adózás előtti eredménye 35 százalékkal, 3,7 milliárd euróra szökött fel. Niall FitzGerald, a társaság elnöke szerint a vártnál jóval kedvezőtlenebb kereskedelmi feltételek közepette tevékenykedtek; az első három negyedév csak 4 százalékos javulást hozott, ám a negyedik negyedévi 43 százalékos profitnövekedéssel sikerült az eredeti célkitűzést teljesíteni. Az utolsó három hónap teljesítménye az amerikai Bestfoods 2000. októberi, 24,3 milliárd dolláros beolvasztásához köthető. FitzGerald kijelentette, hogy a csoport nettó profitja idén is 10 százalék fölötti mértékben gyarapszik. A cégvezetés 2002-re a részvényenkénti nyereség 11-12 százalékos növelését irányozta elő. A Reuters jelentése szerint a 400 legnépszerűbb termék - többek között a Lipton tea, a Magnum jégkrém vagy a Lux szappan - árbevétele tavaly a megelőző évi 3,8 százalékkal szemben már 5,3 százalékkal nőtt. A Unilever részvényei tavaly a brit tőzsdei átlagot 30 százalékkal, a Dow Jones európai iparági tőzsdeindexét 20 százalékkal múlták felül. G. S.
Összességében stagnáltak 2001-ben az eredmények
A 2001. évről beszámoló gyorsjelentések szerint tavaly összességében stagnált a tőzsdei cégek eredménye. Az A kategóriában szereplő 24 társaság együtt 193,2 milliárd forintos nettó profitot ért el, 2 százalékkal többet, mint 2000-ben (a körből kikerült idén a Graboplast és a Csopak). Az „alsóház”, a B kategória 28 társasága (az EHEP még nem tette közzé számait, de ezek aligha befolyásolják az összképet) viszont egyötödével elmaradt egy évvel korábbi teljesítményétől (összesen 21,3 milliárdos profitot hoztak össze). A kisebb cégek miatt a teljes tőzsdei kör teljesítménye (214,5 milliárd forint) éppen hogy nem éri el a 2000-es szintet, annál 0,8 százalékkal alacsonyabb. Egyébként már 2000-ben sem volt sok ok az örömre, a mostani kör profitja 1999-ben még 227 milliárd forintra rúgott. A nagyok közül az OTP 21,6 százalékos és a Matáv 9,4 százalékos profitnövekedése okozott meglepetést, előbbi 46,9, utóbbi 75,2 milliárdos konszolidált eredményt ért el. A Moltól veszteséget vártak, így az 1,4 milliárdos nettó eredmény is áremelkedést okozott. A kisebbek közül a Prímagáz teljesített jól, 2000. évi 4 milliárdos vesztesége tavaly 1,45 milliárdos pluszba fordult, a TVK-nál pedig a 8,6 milliárd forintos profittal a dolgok menete visszaállt a rendes kerékvágásba. Az Antenna 1,2 milliárdos vesztesége nem lepte meg az elemzőket, viszont a 850 milliós árfolyamnyereséget is elért Danubiusnak az előző évitől elmaradó profitja igen (adózás előtt 4,366 milliárd). Megduplázta profitját az IEB (1,23 milliárd adózás előtt), az ingatlanokat eladó Skála (1,45 milliárd) és a BIF (1,1 milliárd). Másfél milliárdos mínuszból 2 milliárdos nyereségbe fordult át a relatíve legnagyobb devizaadóssággal rendelkező Zalakerámia, a Pannon-Flax pedig a 2000. évi 4 milliárdos veszteségét 73 millióra tornászta le a Betonútépítő eladása révén. K. G. T. (A tavalyi eredményeket és az ezekből számított mutatókat részletesen a hétfői Befektetőben ismertetjük.)
Összességében stagnáltak 2001-ben az eredmények
A 2001. évről beszámoló gyorsjelentések szerint tavaly összességében stagnált a tőzsdei cégek eredménye. Az A kategóriában szereplő 24 társaság együtt 193,2 milliárd forintos nettó profitot ért el, két százalékkal többet, mint 2000-ben, az "alsóház", a B kategória 28 társaságának összesített 21,3 milliárdos profitja viszont egyötödével elmaradt egy évvel korábbi teljesítményétől.