Újabb pályázatot írtak ki az észak-erdélyi A3-as autópálya egyik, a román-magyar határ térségében található szakaszának tervezésére és kivitelezésére. Az erdélyi 26,35 kilométeres sztrádaszakasz három völgyhídjával, nyolc felüljárójával és nyolc hídjával is jóval olcsóbban jön majd ki, mint a magyar oldal már elkészült sávjai.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA romániai népszámlálás előzetes adatai szerint az 1992-es népszámláláshoz képest több mint 620 ezerrel csökkent a romániai magyarság lélekszáma. Utoljára 1850-ben volt ilyen kevés magyar a partiumban.
Szerző(k): EconomxÖsszesen 1,002 millióan vallották magukat magyar nemzetiségűnek az idei népszámláláson. Ezzel a romániai magyar közösség arányaiban is, de főleg lélekszámában jelentősen csökkent az utóbbi tíz évben.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA lista szereplői közül ketten a magyarországi gazdaglistára is felférnének.
Szerző(k): EconomxAz erdélyi katolikus fiatalok nevelését, ifjúsági vezetőik képzését szolgáló, csaknem félmilliárd forintnyi magyar állami támogatásból felépült közösségi házat avattak szombaton a Székelyföldön, a Hargita megyei Szelterszfürdőn.
Szerző(k): EconomxRomániában visszaesett a kerékpárok értékesítése 2022-ben megszakítva az ezt megelőző évek szárnyalását. Szakértők szerint a kereslet gyengülése átmeneti jelenség. Erdély bicikligyártó nagyhatalom.
Szerző(k): Komócsin SándorÚjabb négy évre szóló elnöki megbízatást adott Izsák Balázsnak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szombaton, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott tisztújító küldöttgyűlésén az MTI beszámolója szerint.
Szerző(k): EconomxUkrajna leggazdagabb embere egy romániai vállalattal együttműködve Erdély közepén épít napelemparkot jókora beruházással. A tervek szerint az új energiatermelő jövőre már áramot termel.
Szerző(k): Komócsin SándorLassan kezd Romániában is annyi autópálya lenni, hogy érdemes azt vizsgálgatni, mekkora távolságot lehet megtenni egyhuzamban ilyen úton. Erdély ebből a szempontból nem áll rosszul.
Szerző(k): Komócsin Sándor