Meglepő eredményt ért el a román építőipar
A román építőipar ellenáll a koronavírus-járványnak, jelentős növekedést ért el az ágazat az év első hét hónapjában.
Meglepő eredményt ért el a román építőipar
A román építőipar ellenáll a koronavírus-járványnak, jelentős növekedést ért el az ágazat az év első hét hónapjában.
Egy év alatt 21 százalékot zuhant az építőipar
Júliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 21 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. Júniushoz mérten, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - közölte kedden a KSH.
Jó hírt közölt Soltész Miklós
Tíz év alatt több mint háromezer templom újult meg a Kárpát-medencében - mondta az MTI szerint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Fejér megyei Bodajkon, ahol átadták a felújított Segítő Szűz Mária kegyhelyet. Varga Mihály pénzügyminiszter az újonnan épült Nyíregyháza-Örökösföldi Templomot adta át vasárnap.
Meddig zuhan az építőipar? Kedden új adatot közölnek
Csaknem üres a jövő heti adatközlési naptár, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a júliusi építőipari termelés adatait közli - írja az MTI.
Átalakul a magyar milliárdos sikercége
Részvénytársasággá alakul az elmúlt évek legsikeresebb hazai útépítő vállalkozása, a Duna Aszfalt Kft. Az új társaság októbertől működik, 52 milliárdos saját tőkével, egyedüli részvényese Szíjj László.