Szerbiában még nem lehet feloldani az összes korlátozást, mert a vírus jelen van az országban és a fiatalok ellen fordult - figyelmeztetett az ottani válságstáb elismert szakértője.
Szerző(k): Barabás JúliaÉletbe léptek az enyhítések Szlovéniában, megszűntek a létszámkorlátozások a rendezvényeken és nyilvános összejöveteleken - közölte a helyi sajtó szombaton az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHorvátországban két hét múlva, kedvező esetben enyhíthetnek a korlátozásokon, és engedélyezhetik az éttermek, valamint a kávézók számára a beltéri kiszolgálást, kinyithatnak a klubok, lehet esküvőket és koncerteket szervezni olyan vendégek számára, akik rendelkeznek digitális zöldigazolvánnyal - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA fertőzöttek száma megközelíti a 783 ezer főt, életét vesztette 101 beteg. Több mint 4,06 millióan kaptak eddig oltást, több mint 2 millióan a második adagon is túl vannak.
Szerző(k): Csernátony CsabaA szövetség szerint a hétfői kupadöntő mérkőzésen már nézők is lesznek, miután a hétvégén életbe lépnek az új enyhítések.
Szerző(k): Rácz GergőBár továbbra is súlyos, de a korábbiakhoz képest javult a járványhelyzet Csehországban.
Szerző(k): Csernátony CsabaGörögországban a kormány finomítani akar a járványügyi korlátozásokon, mert ott már több a napsütés, ami besegít a koronavírus elleni védekezésbe. Úgy tűnik, hogy az ország nem csupán ebből a válságból, hanem a tíz évvel ezelőtti adósságválságából is kilábal. A turizmus terén jó hírrel szolgáltak külön a magyaroknak.
Szerző(k): Komócsin SándorOrbán Viktor miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy egy online nemzeti konzultáción nyilváníthatnak véleményt a magyarok, hogy megkezdenék a nyitást, vagy még szükségesnek tartják az intézkedéseket. A vendéglátósok megváltóként várják az enyhítést, de a többségi társadalom egyelőre megosztott. A legtöbben viszont már most módosítanának a kijárási tilalmon, 40 százalék alatt van azok aránya, akik még lakat alatt tartanák az országot esténként. Hatalmas a nyugdíjasok és a fiatalok közötti megosztottság a kérdésben - derül ki a Pulzus Kutató és a Napi.hu közös, reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Szabó Dániel