A főváros „rengeteget spórolt” a Budapest-modell segítségével az energiaszámlákon, az év első három hónapjában összesen 29 milliárdot – számolt be Karácsony Gergely főpolgármester a főváros energiakrízis-helyzetéről.
Szerző(k): Varga CsengeA külgazdasági és külügyminiszter a BBC Hard Talk című műsorában arról beszélt, Magyarország azt akarja, hogy a háború befejeződjön, amilyen gyorsan csak lehetséges. A tárcavezető kiemelte, jelentős magyar közösség él Ukrajna nyugati felén, amelynek tagjait besorozzák, a frontvonalra vezénylik, és sokan közülük meg is halnak.
Szerző(k): Horváth TiborJövő hónaptól sem változik a lakossági rezsicsökkentés tarifarendszere, azaz marad a 752 forintos gázár és a 70 forintos áramár az átlagfogyasztás felett – jelentette be a mai kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Szerző(k): Horváth TiborÉrkezik ősztől az olcsóbb távhő az intézmények számára. Május közepéig földgáz-kereskedelmi szerződés jön létre a kijelölt kereskedő és a felhasználók között.
Szerző(k): Varga Csenge2030-ig Magyarország fő célja az energiaszuverenitás elérése, amely az ország adottságainak figyelembevételével teljesíthető. Idén a magyar családok számára várhatóan nem emelkedik sem az áram, sem a gáz, sem a távhő rezsicsökkentett ára.
Szerző(k): Horváth TiborAz európai energiaellátási válság a kezdeti félelmekhez képest kisebb reálgazdasági és államháztartási károkat okozott, és ez enyhíti az Európai Unió szuverén adósaira nehezedő hitelpiaci nyomást – áll a Moody's Investors Service szektorelemzésében.
Szerző(k): Varga CsengeNagy valószínűséggel az orosz olajat még mindig közvetítőkön keresztül adják el az Európai Uniónak és a nyugati országoknak.
Szerző(k): Varga CsengeA visszaeső kiskereskedelmi forgalom és az uniós pénzek körüli bizonytalanság biztos nem használ, ahogy a magas kamat sem. A magyar gazdaság teljesítménye 0,6 százalékos növekedéssel elég halovány lesz idén, azonban jövőre már 3,4 százalékkal bővülhet.
Szerző(k): Varga CsengeTöbb mint 20 ezer fogyasztási helyre érkezik áprilistól rögzített áron az áram, amire az Energiaügyi Minisztérium adott lehetőséget.
Szerző(k): Varga Csenge