Javított a 2021-re vonatkozó globális növekedési előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap, a jövő évre vonatkozón viszont nem változtatott. Az előrejelzés körül továbbra is nagy a bizonytalanság, bár a 2020-as gödör kisebb lehet a korábban vártnál, az, hogy milyen gyorsan javulhat a helyzet, - nem meglepő módon - a járványkezelés hatásosságától függ. Kína például már vissza is tért a válság előtti szintre.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNagy nap ez a belarusz energetikának: bekapcsolták az ország első atomerőművét. A Csernobilra és az osztroveci építkezésről az elmúlt években kitudódott kockázatokra emlékezők azonban nem osztják a fehérorosz elnök lelkesedését.
Szerző(k): Szabó M. IstvánDonald Trump, az Egyesült Államok elnöke kitalálta, hogy országa hogyan tudja sanyargatni a világot anélkül, hogy be kellene vetnie a hadsereget. Már arra sincs szükség, hogy sebészi beavatkozásnak nevezett pontos katonai csapásokkal kényszerítsék térdre Amerika ellenségeit - és barátait.
Szerző(k): Komócsin SándorA kínai Hszincsiang-Ujgur tartományban működő átnevelőtáborokról készült jelentés ellenére a német cégek kitartanak a régióban működő befektetéseik mellett. A kínai piac túl nagy, az ázsiai óriás túl fontos ahhoz, hogy ujjat húzzanak a vezetésével. Pedig mindenki, aki onnan származó terméket vesz azt kockáztatja, hogy kényszermunkát is alkalmaztak a megvásárolt áru előállítása során - írja a Financial Times.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Egyesült Államok további kilencven napra felfüggeszti a Huawei Technologies kínai mobilhálózati gyártó elleni embargót - jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter a Fox Business Network hírtelevízióban.
Szerző(k): Domokos ErikaAz orosz állami élelmiszer-biztonsági hivatal munkatársai Fehéroroszországban ellenőrzik, hogy nem lengyel származású almát akarnak-e belorusz exportőrök átcsomagolva továbbszállítani az orosz boltokba.
Szerző(k): Barabás JúliaOroszország megtiltotta számos élelmiszertípus importját Ukrajnából. A tilalom, amely több mint ötven termékre vonatkozik, válasz arra a korlátozásra, amelyet Ukrajna vezetett be a közelmúltban több mint harminc orosz termékre - írja az agrárszektor.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÉjjel-nappal folyik a munka a katari építkezéseken. Bár még sok idő van a focivébé 2022-es megnyitójáig, de a létesítmények jó része már elkészült vagy befejezés előtt áll. A szomszédos országok embargójának hatása azonban érezhető: az üzletekben nem látni a térséget jellemző árubőséget.
Szerző(k): Szakonyi Péter