Székely László ombudsman a hozzá beérkezett beadványok alapján tájékoztatást kért az emberi erőforrások miniszterétől arról, hogy tervezik-e jogszabály-módosítással vagy egyéb módon rendezni az alapellátásban dolgozó védőnők helyzetét, előmenetelét, juttatásait, esetleg az egészségügyi bértábla szabályait erre a körre is kiterjesztve.
Szerző(k): Szepesi AnitaZsúfoltságot, balesetveszélyt, kényszermegoldásokat tapasztalt egy nyugat-magyarországi szociális intézményben egy ombudsmani vizsgálat. Az alapvető jogok biztosa szerint fel kell gyorsítani a fogyatékossággal élő embereket ellátó intézményekben a helyek kiváltását, és amíg ez nem történik meg, addig is mindent meg kell tenni az emberhez méltó körülmények biztosítására.
Szerző(k): Szepesi AnitaVeszettség vírusát mutatta ki kecskékben a Nébih laboratóriuma, a kecske és gidája a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen pusztult a múlt héten. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség, a kórokozó vírusra a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak.
Szerző(k): Szepesi AnitaA glifozát hatóanyag semmilyen mértékben sem minősíthető rákkeltőnek – áll az Európai Vegyianyag Ügynökség (ECHA) Kockázatértékelési Bizottságának (RAC) március 15-én közzétette értékelésében. A szakvélemény várhatóan pontot tesz a tudományos vitákra, ugyanakkor nem jelenti a hatóanyag azonnali megújítását – erről legkésőbb 6 hónap múlva kell az Európai Bizottságnak döntenie.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNéhány ezerről évi 10-15 ezres nagyságrendűvé vált a molekuláris diagnosztikai vizgsálatok száma csak az onkológiai betegségeknél, a finanszírozási keret ugyanakkor nem sokat változott az elmúlt évek során - mondja Tímár József, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Patológiai Intézetének igazgatója a weborvos.hu egészségügyi portálon olvasható interjújában.
Szerző(k): Szepesi AnitaMindenki elégedetlen az egészségüggyel, az állapotok rosszabbak, mint korábban, hálapénz fronton viszont nem történt változás. Mindez a Publicus Intézet közvéleménykutatásából derül ki, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából végzett.
Szerző(k): Szepesi AnitaÉvente mintegy hatmillió ember hal meg a világon a dohányzás következtében, s a statisztikák szerint a cigarettázók átlagosan tíz évvel élnek kevesebbet, mint nem füstölő honfitársaik. Jó hír viszont, hogy a fejlett országokban évről évre csökken a részarányuk - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász PéterÚgy tűnik, újra a régi ütemben duzzad a kórházak adóssága, amely a februári, bő 3 milliárdos növekedés eredményeként megközelítette a 20 milliárd forintot - derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) adataiból. A decemberi konszolidáció után, 2016 végén még 13 milliárdos állománnyal zártak az intézmények.
Szerző(k): Szepesi Anita