A korábban tervezettnél nagyobb mértékben növekedhet idén az egészségügyben dolgozók jövedelme; az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága a Magyar Idők értesülései szerint már elkészítette az erre vonatkozó előterjesztést.
Szerző(k): Domokos LászlóIdén húsvétkor egymás után két négynapos munkahét van, a dolgozók kicsit pihenhetnek, feltöltődhetnek - minden adat azt jelzi, hogy ez rájuk is fér. Ennél azonban többre lenne szükség. A Párbeszéd ezért javasolta a Mindenki számít programjában a négynapos munkahét bevezetését, ami a robotika korában amúgy is elkerülhetetlen.
Szerző(k): Szepesi AnitaSúlyos egészségkárosító hatása lehet a hamisított parfümöknek. Az ismeretlen eredetű és ellenőrizetlen forrásból származó folyadékok súlyos allergiás reakciókat okozhatnak. Ráadásul büdösek is - figyelmeztet közleményében a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
Szerző(k): Szabó DánielA hálapénz rengeteg kárt tesz, de nélküle mégsem működik az egészségügy. Olyan mélyen beivódott a rendszerbe, hogy pusztán béremeléssel nem is lehet megszüntetni - állítja Velkey György, a Bethesda kórház főigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb mint hatezer embert \"segítettek a halálba\" tavaly Hollandiában, ez azt jelenti, hogy mintegy 10 százalékkal nőtt az eutanáziát igénybe vevők száma a 2015-ös adatokhoz képest - közölték a helyi hatóságok szerdán.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy nemzetközi futócipőteszt meglepő eredményre jutott. A legdrágább termékek nem szerepeltek olyan jól.
Szerző(k): Csernátony CsabaA közúti balesetek hátterében egyre többször az alvási apnoe szindróma áll. Erre már a jogosítvány megújításánál is figyelniük kell az orvosoknak, bár saját bevallásuk szerint kevesen végeznek szűrést - adta hírül Egészségkalauz alapján az InfoRádió.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőtől teszi közzé UV sugárzási előrejelzését - írják honlapjukon.
Szerző(k): Szász Péter