Legkevesebb három embert meghalt és öten megsebesültek Kansas City-ben vasárnap egy utcai összejövetelen kitört lövöldözésben, míg Michigan államban két halálos áldozata és 12 sebesültje volt egy hasonló esetnek még szombat éjszaka.
Szerző(k): EconomxDonald Trump belekezdett a mosakodásba és a magyarázkodásba a titkosított iratok ügyében. Kína kapott ugyan egy pofont az EU-tól, de közben a héten Peking egyeztetett a német kancellárral és az amerikai külügyminiszterrel is. Belarusz pedig mozgósított. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): EconomxAmerikai lapértesülések szerint legalább két hete izgultak a Fehér házban, hogy mi készül Oroszországban, Vlagyimir Putyin orosz elnök a helyén marad-e, és hogyan alakul az oroszországi nukleáris arzenál sorsa.
Szerző(k): Hercsel AdélKomoly érdeklődés van az amerikai konzervatív körök részéről Magyarország iránt, különösen ami a családpolitikát illeti – jelentette ki Washingtonban az Alapjogokért Központ nemzetközi igazgatója.
Szerző(k): Varga CsengeHárom ország kérte, végül Belgiumnak adtuk ki a Budapesten elfogott brazil drogbárót. A Napi.-hu-nak Katona Csaba ügyvéd elmondta: az unión belül átadásról beszélünk, harmadik ország esetén pedig kiadatásról.
Szerző(k): Drávucz PéterEgy kaliforniai taco étteremlánc álpapot használt arra, hogy alkalmazottaiból kiszedje apróbb vétségeiket, például ha elkéstek a munkából.
Szerző(k): Varga CsengeAz újjáépítési támogatás tartalmaz általános gazdasági segélyt, valamint segítséget az ukrán energiainfrastruktúra helyreállításához és modernizálásához, emellett szeretné ösztönözni „Ukrajna elkötelezettségét energiaszektorának átalakítására".
Szerző(k): EconomxAz OceanGate Expeditions cég Titan elnevezésű merülőhajója vasárnap reggel 6 órakor indult útnak, és a szakértők szerint mintegy 96 órára elegendő oxigénnel rendelkezett. A Titan vasárnap este a kanadai mentési koordinációs központ szerint az új-fundlandi St. John's-tól mintegy 700 kilométerre délre lehetett, a merülőhajót azóta is több mentőhajóval és repülőgéppel keresik.
Szerző(k): Hercsel Adél