A 2025-re szóló tervek szerint a kínai állam óriási, a GDP 4 százalékos hiányával kalkulál a Reuters értesülései szerint. Az eddigi 3-hoz képest az egy százalékpontnyi differencia közel 70 ezermilliárd forintra rúg. Ez is a Trump-korszak okozta vámháború folyománya lehet.
Szerző(k): Sándor ZoltánAmint hivatalba lép, Donald Trump folytatja az amerikai-mexikói határkerítés építését. Igaz, annak megmaradt elemeit éppen árulja Joe Biden.
Szerző(k): G. É.Elvesztette a parlamenti képviselők, vagyis a választópolgárok bizalmát Németország kancellárja, ezzel kedden megkezdődhet minden idők legkeményebb, személyeskedéssel teli kampányidőszaka a február 23-i választásokig.
Szerző(k): Thurzó KatalinDonald Trump túszügyekkel foglalkozó különmegbízottja, Adam Boehler napokon belül Izraelbe látogat. Előzőleg telefonon egyeztetett a túszok kiszabadításáról Benjámin Netanjahu és a megválasztott amerikai elnök, akit az izraeli kormányfő a barátjának nevezett.
Szerző(k): G. É.Több mint 50 százalékkal emelkedett a kriptovaluta ára Donald Trump november 5-i választási győzelme óta. Száguldása töretlen: most újabb rekordot döntött.
Szerző(k): G. É.A megválasztott republikánus elnök által felkért szakértői csapat kezdeményezte az autóbalesetek jelentési kötelezettségének megszüntetését. Ez a szabály komoly nehézségeket okozott a Tesla atyjának.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz amerikai magazin és az amerikai hírügynökség adati eltérnek, de egyben biztosak, Elon Musk az első ember, akinek becslések szerint több mint 400 milliárd dolláros vagyona van. Musk a kanyarban előzött, Jeff Bezos jócskán lemaradt mögötte.
Szerző(k): L. K.Nem csak a forint, hanem a többi feltörekvő deviza is gyengén muzsikál az elmúlt hetekben. Az ok az a meggyőződés, hogy kizárólag amerikai eszközökbe érdemes befektetni, ennek neve is van, úgy hívják „TINA”. A vihar akár már Donald Trump beiktatására is kicsúcsosodhat.
Szerző(k): Lovas-Romváry András