Megindult az építőanyagok árának csökkenése azt követően, hogy az év első felében brutálisan drágult minden. A szakértők ugyanakkor nem számítanak arra, hogy visszatérnek a brutális áremelkedés előtti árak.
Szerző(k): Komócsin SándorMegállt a maginfláció csökkenési trendje és egy év óta először stagnáltak a friss élelmiszer árváltozását nem tartalmazó fogyasztói árak Japánban augusztusban, ami az energiaköltségek emelkedésének és a turizmus fellendülésének volt köszönhető - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Tesco 2035-re a saját működésére, 2050-re pedig a teljes ellátási láncra és a termékeire is ki akarja terjeszteni a nettó károsanyag-mentességet – közölte az áruházlánc az MTI-vel pénteken. Magyarországon nem rég vezettek be klímabarát intézkedéseket.
Szerző(k): Szabó DánielLengyelország is jelentős tanárhiánnyal küzd, akárcsak Magyarország, ám ott már az is előfordul, hogy igazgatók mondanak fel, sőt nem egyszerűen kilépnek, hanem az iskolaév közben teszik ezt.
Szerző(k): Barabás JúliaRiasztóan sok amerikai vállalat figyelmeztetett arra, hogy elmaradhat nyeresége a várakozásoktól a harmadik negyedévben, ami a tőzsdei árfolyamok csökkenését eredményezheti.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy friss összesítés szerint rendkívül sikeresnek bizonyult a harmadik koronavírus-oltás beadása a 60 évesnél idősebb izraeliek körében, miközben a szakértők továbbra is vitatkoznak a harmadik dózis célszerűségéről.
Szerző(k): Komócsin SándorÚgy tűnik, vége az év eddigi részében tomboló építőanyag-drágulásnak, sőt hamarosan a fogyasztók is érzékelni fogják, hogy határozottan csökkennek az árak. Ez főként a külpiaci helyzet változásának köszönhető, de kormány piaci beavatkozása is segített.
Szerző(k): Komócsin SándorAz első fél évben csaknem 12 százalékkal csökkent az orosz olajexport - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. István