Olaszország összes tartománya az úgynevezett sárga zónába tartozik hétfőtől, ami a járványveszély legalacsonyabb szintjét jelenti, miközben a lakosság fele már megkapta az első dózist a koronavírus elleni védőoltásból.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMég a hétvége előtt enyhíthet Horvátország a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon, engedélyezik száz főig a rendezvényeket és kinyithatnak az éttermek belső helyiségei - mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter hétfőn, a válságstáb és a szűkebb kormány együttes ülését követően.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA közterületen megszűnt a távolságtartás, de a bolt előtti sorállásnál nem, mivel a boltos maszkos, négyzetméter szabály maradt. Emellett csak most törölték ki a jogból a boltos idősávot - goglalta össze a helyzetet a Blokkk.com.
Szerző(k): Domokos LászlóJelentősen megnövekedett az igény a magánlaboratóriumi szolgáltatások iránt – mondta a 24.hu-nak Póda Tamás, a Synlab kereskedelmi és marketing igazgatója.
Szerző(k): Domokos LászlóA világ második legnépesebb országában az áldozatok valódi száma vélhetően sokkal magasabb a hivatalos adatoknál.
Szerző(k): Domokos LászlóAmennyiben stabil marad a járványhelyzet, július közepétől jelentős enyhítések várhatók Szerbiában - jelentette ki Predrag Kon járványügyi szakértő a szerbiai közszolgálati televízió hétfő reggeli beszámolója szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóA koronavírus elleni tömeges oltásra alkalmas központokat hoztak létre hétfőn két japán városban, köztük Tokióban. Az országban most először alkalmazták a Moderna oltóanyagát is.
Szerző(k): Domokos LászlóHiába írt levelet a Független Egészségügyi Szakszervezet Orbán Viktornak, marad a felmondási tilalom az egészségügyben egészen addig, amíg a kormány fenntartja a veszélyhelyzetet.
Szerző(k): Domokos László