Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága szombaton Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását - közölte honlapján a horvát belügyminisztérium.
Szerző(k): Domokos LászlóA sok ajánlattevő közül a T-Systems Magyarország Zrt. építheti ki a rendőrség részére a 192 darab videokommunikációs állomást, nettó 1 milliárd 648 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaElőzetes vizsgálatot indított a rohingja kisebbség ellen elkövetett mianmari jogsértések ügyében a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) - jelentette be kedden Fatou Bensouda, az ICC főügyésze az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és tíz társa ellen indult büntetőügyben védők kizárásáról döntött a Fővárosi Törvényszék; a Quaestor-ügyben csaknem ötven tárgyalási napot tűztek ki az év végéig.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHiányos a minősített adattal visszaélés büntetőjogi szabályozása, a jogalkotó nem kellő körültekintéssel határozta meg a visszaélés esetén feljelentésre jogosultak körét, mert a felelősségre vonás a tényállás egyes eseteiben eleve kizárt - állapította meg az Alkotmánybíróság (Ab) kedden hozott, csütörtökön közzétett határozatában.
Szerző(k): Domokos LászlóJanuárban folytatódik a bíróságon bróker Marcsi büntetőpere; Dobrai Sándorné továbbra sem tesz vallomást.
Szerző(k): Domokos ErikaTényleges életfogytiglani börtönbüntetés bevezetését kezdeményezik civilek Szerbiában azon gyilkosságok esetében, amelyekben az áldozat gyermek, kiskorú vagy várandós nő. Az erre vonatkozó petíciót több mint 93 ezren írták alá.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA horvát legfelsőbb bíróság döntése alapján folytatódik a korrupcióval vádolt Ivo Sanader volt horvát kormányfő és Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának májusban ideiglenesen felfüggesztett büntetőpere Zágrábban - közölte az N1 horvát hírcsatorna a bíróság közleményére hivatkozva.
Szerző(k): Domokos Erika