Nagy Bálint ÉKM-államtitkár azt fejtegette, milyen eredményeket ért el a kormányzat 15 év alatt a vasút és a MÁV háza táján.
Szerző(k): S. Z.Aleksandar Vucic közlése szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal már a jövő évben elkészülhet.
Szerző(k): V. Á.A CRIC-CCCC konzorciumon belül dolgozó Shandong vállalatot több alkalommal is kritizálta a korábbi szerbiai építési miniszterhelyettes a lassú haladás, valamint a hiányos munkamódszerek miatt.
Szerző(k): Z. B.Csaknem egy évvel a tervezett határidő előtt befejezték a Budapest–Belgrád vasútvonal utolsó, szerbiai szakaszának felújítását Szabadka és Újvidék között, amelyet december 8-án üzembe is helyeznek, de a megnyitó ünnepséget a 15 halálos áldozattal járó egy hónappal ez előtti baleset miatt elhalasztották.
Szerző(k): T. E.A miniszterelnök az azonnali kérdések órájában válaszolt a képviselők kérdéseire. Az Országgyűlés megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását 2025 májusáig, valamint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok összeférhetetlenségi szabályain is változtattak a honatyák.
Szerző(k): Vermes ÁdámErre csak következtetni lehet a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére kötött szerb-kínai szerződésből, amelyet vélhetően a mienkhez hasonló minta alapján készítettek. Ráadásul annak tartalma megismerhető.
Szerző(k): G. É.Kis híján elkészült a Budapest-Belgrád vasútvonal, legalábbis a szerbiai oldalon. November végén megindulhat a személyforgalom: a vonat 70 perc alatt teszi meg a Belgrád és Szabadka közötti 180 kilométeres távot. Csakhogy Magyarországon messze nem megy ilyen olajozottan a projekt.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA kínai vállalatok már 6400 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre hazánkban, ezek mintegy 25 ezer új munkahelyet hoznak létre közvetlenül.
Szerző(k): Horváth Tibor