Nyolcmillió magyar van veszélyben
Míg egyes nyugat-európai országokban az emberek több mint 80 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítással, Magyarországon ez az arány mindössze 10-20 százalék közé tehető.
Nyolcmillió magyar van veszélyben
Míg egyes nyugat-európai országokban az emberek több mint 80 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítással, Magyarországon ez az arány mindössze 10-20 százalék közé tehető.
Változások jönnek az egészségügyben
Nem tervezi a kormány az egészségügyi rendszer átalakítását, de azért lesznek változások. Erősen gondolkodnak rajta, hogyan javíthatnák az ellátás színvonalát.
Nagy az öröm: idén eddig kevés katasztrófa volt
A viharos 2017 után 2018 első felében egyelőre viszonylag kevés kárt okoztak a világban a természeti csapások - állapította meg szerdai jelentésében a Munich Re német biztosítótársaság.
Biztosító vert át egy nyugdíjast - megdöbbentő jogeset
Egy 66 éves ügyfelet rábeszélt az ügynök arra, hogy lakásbiztosításához kössön olyan kiegészítő elemeket, amelyek csak a 65 év alattiaknak valók. A dolog úgy bukott ki, hogy a biztosító ügyintézője kérdezett rá az „indokolatlanul magas” díjra. Az ügy nem éppen megnyugtató módon zárult derítette ki az Azénpénzem.hu.
Könnyen veszélyessé válhat a nyár
A 2016-os statisztikai adatok alapján 30 ezer gyermek szorult kórházi felvételre, 470 ezren pedig ambuláns ellátásra baleseti okok miatt. A gyermekbalesetek fele-kétharmada a nyári hónapokban, a szünidő alatt következik be.