A menekültkvóta és a szegénység is téma volt a Parlamentben
Az uniós kötelező menekült-kvóta és a szegénység került szóba egyebek mellett az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
A menekültkvóta és a szegénység is téma volt a Parlamentben
Az uniós kötelező menekült-kvóta és a szegénység került szóba egyebek mellett az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
Kiderült, mennyit keres Moszkva a bevándorlókon
Az orosz főváros egyre nagyobb bevételhez jut a migráns munkások révén – bár nem bánik velük kesztyűs kézzel.
Nincs megállapodás menekültügyben Németországban
Konkrét eredmény nélkül ért véget vasárnap a német koalíciós pártok vezetőinek berlini egyeztetése a szövetségi kormány menekültpolitikájáról, a találkozón abban állapodtak meg, hogy csütörtökön folytatják a tárgyalást. A kormány 800 ezer menedékkérő érkezését valószínűsíti idén.
Fontos döntést hozhat vasárnap Németország
Megkezdődött a német koalíciós pártok vezetőinek egyeztetése a menekültválság kezeléséről. A CSU vasárnapig adott haladékot a szövetségi kormánynak a menekültpolitika módosítására.
Szijjártó: Görögország külső határa átjáró ház
Európa mindaddig végtelen lesz a bevándorlókkal szemben, ameddig Görögország déli határát nem tudja megvédeni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken telefonon az MTI-nek, miután tárgyalt Nikosz Kociasz görög külügyminiszterrel Athénban.