Visszatért a jókedv Budapestre
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 98,28 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Visszatért a jókedv Budapestre
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 98,28 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
A pótadó éreztette hatását, de a vártnál jobb számokat közölt a Magyar Telekom
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 10,9 százalékkal 184,2 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. A vállalat nyeresége sem csökkent annyira, mint az elemzők várták, de a kormány által kivetett távközlési pótadónak volt hatása a nyereségességükre.
Ma derült ki, öt napja nem kap olajat a Mol
Nem érkezik orosz olaj a Barátság vezetéken már augusztus 4. óta, ami az egész gazdaságnak kockázatot jelent, nem csak a Mol olajtársaságnak - mondta az Equilor elemzője az MTI-nek. A Mol és az OTP részvényének árfolyama is 4 százalék körül gyengült kedden, a BUX 3 százalékos mínusszal zárt.
Szépen gömbölyödik a Zwack Unicum
Az üzleti év első negyedében 56 százalékkal növelte forgalmát a Zwack Unicum, a nyereség pedig 84 százalékkal emelkedett.
Európában jól ment a tőzsdéknek
Feljebb másztak a vezető indexek.