A Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) támogatásával csaknem 800 millió forintból korszerűsítik Törökszentmiklós önkormányzati tulajdonú déli iparterületét, a barnamezős beruházás előkészítése már zajlik, a kivitelezés a tervek szerint a sikeres közbeszerzési eljárások után, 2018 második felében indul és 2020 május végéig tart majd - közölte Marsi Péter kabinetvezető az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAligha létezik még egy olyan magyar iparág, amely képes lehet nyugat-európai dolgozókat idecsábítani, a robotizáció által új munkahelyeket teremteni, illetve többségében nőket foglalkoztatni. A bsc-k képviseletét ellátó Outsourcing Szövetség nemrég felmérte az ágazatot és a jövőbeli lehetőségeket.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyedüli ajánlattevőként a Mega-Logistic Beruházási és Üzemeltetési Zrt. újíthatja fel az új washingtoni követségi épületet, nettó 3 milliárd 794 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA korábban kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Belvárosi Sportközpont megvalósítására utal a kormány a választási kampány kezdetén.
Szerző(k): Szabó DánielEgyüttesen 15 milliárd forintos beruházással, a Modern városok program keretében kezdődhet meg egy multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas új uszoda építése Nagykanizsán - jelentette be Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
Szerző(k): Szepesi AnitaJelképes győzelmet értek el a németek az államadósság elleni harcban. Húsz év óta első ízben visszafelé ketyeg az állam eladósodottságát mérő óra.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásSzerda este hozták nyilvánosságra a Fed kamatdöntő testületének decemberi üléséről készült jegyzőkönyvet. Ebből kiderül, hogy a jegybankárok korántsem annyira optimisták az adóreform kedvező hatásait illetően, s attól tartanak, hogy a pluszpénz nem beruházásokba, a gazdaság élénkítésébe fog folyni, hanem a cégek egyszerűen visszafizetik belőle adósságukat és saját részvényeikre költik azt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásBrit archív dokumentumok szerint az EBRD a szovjet devizaadósság felvásárlását javasolta a teljes szovjet atomleszerelés fejében - számolt be az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika