A hazai közbeszerzések új csillaga, a Belfry már Szlovéniában is új beruházásokra vágyik, az egyik legnagyobb helyi beruházás - a jelenlegi ljubljanai kormány bukásához vezető - Divaca-Koper vasút bővítésénél. A magyar kormány aktívan készül a vasárnapi választásokra: Orbán Viktor személyesen kampányolt egy ellenzéki jelölt mellett, valamint tiltott kampánytámogatással kapcsolatban került elő egy Fideszhez köthető személy neve.
Szerző(k): Szabó DánielAz Ikea úgy döntött, újra megpróbálkozik az ukrán piac meghódításával. A svéd nagyvállalat eddig kétszer futott neki ennek, ám olyan korrupcióval találkozott, hogy fejvesztve menekült a kelet-európai országból. A furfangos helyi kereskedők persze azonnal felismerték az Ikea hiányában rejlő lehetőséget.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás JúliaHétfő kivételével minden napra jut egy adatközlés a következő héten, közöttük munkaerőpiaci statisztikát és a beruházások első negyedéves adatát is közzéteszik - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterTöbbfunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy versenyuszoda épülhet összesen 15 milliárd forintból, a Modern városok program részeként Nagykanizsán, a támogatói okirat most készült el - közölte Dénes Sándor (Fidesz-KDNP), a város polgármestere az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaA brit háztartások éves átlagjövedelme jelenleg 4 százalékkal alacsonyabb a Bank of England által a brit EU-tagságról tartott 2016-os népszavazás előtt erre az időszakra jósolt szintnél - mondta a brit jegybank kormányzója.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA brit hazai össztermék (GDP) jelenleg 1,5-2 százalékkal alacsonyabb annál a szintnél, amelyet mára elérhetett volna a Bank of England által a brit EU-népszavazás előtt valószínűsített növekedési ütemmel - mondta kedden a brit jegybank kormányzója az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMájus 22-én tartja következő ülését a Felcsúti Önkormányzat képviselő testülete. Az egyik napirendi pont a településen létesítendő új oktatási célú beruházásnak az előkészítéséről szól. A határidő igen szoros - írja az mfor.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLengyelország az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy megszabaduljon az orosz gázszállításoktól, ám az oroszok megtalálták, hol üthetnének vissza.
Szerző(k): Barabás Júlia