Mennyit keresnek a magyarok? Leleplezhető a régi trükk
Az átlagbér negyedével kevesebb lehet annál, amit a KSH hivatalos statisztikája mutat, így közel lehet a medián átlagbérhez, ami jobban tükrözi, hogy valójában mennyi kerül a magyarok zsebébe.
Mennyit keresnek a magyarok? Leleplezhető a régi trükk
Az átlagbér negyedével kevesebb lehet annál, amit a KSH hivatalos statisztikája mutat, így közel lehet a medián átlagbérhez, ami jobban tükrözi, hogy valójában mennyi kerül a magyarok zsebébe.
Béremelést kaphatnak az állami vállalatok dolgozói
Számíthatnak béremelésre az idén is az állami közszolgáltató vállalatok munkavállalói, vagyis a MÁV-nál, a Volánnál, a postánál és egyéb érintett szolgáltatásokban dolgozók – tudta meg a Magyar Nemzet.
Becsukatott cégek támogatása: Románia is elhúzott mellettünk
Orbán Viktor bejelentette, hogy mindenkire kiterjesztik a bértámogatást, akit érintenek a járvány miatt elrendelt lezárások. Hogy ez mire lesz elegendő, még nem tudni, de a vendéglátóiparban már most kevésnek tartják. Európa más országaiban ugyanakkor a cégek túlélését nem pusztán bértámogatással segítik, hanem olyan juttatásokkal is, amelyek a vállalkozások fenntartásához járulnak hozzá. A példákért nem feltétlenül kell nyugatra tekinteni, hiszen immár Romániában is bevezetnek egy ilyen típusú rendszert.
Fiktív dolgozókkal akartak bértámogatáshoz jutni
Valótlan munkaszerződéseket, munkaidő-nyilvántartásokat és bérjegyzékeket gyártott egy férfi és társai, hogy hozzájussanak 10 millió forint bértámogatáshoz.
Combos béremeléssel támad a magyar Lidl (frissítve)
Úgy tűnik, idén a kiskereskedelmi láncok közül a Lidl adja a legnagyobb béremelést a dolgozóinak, a vállalat közlése szerint lesznek olyan munkakörök, amelyekben 14 százalékkal nő a kereset. Az áruházak vezetői céges verdát kapnak korlátlan magánhasználattal.