Keményítenek a lengyelek
Lengyelországban vissza akarják szorítani az önfoglalkoztatást és meg akarják adóztatni a digitális szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi óriáscégeket.
Keményítenek a lengyelek
Lengyelországban vissza akarják szorítani az önfoglalkoztatást és meg akarják adóztatni a digitális szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi óriáscégeket.
Horribilis összegeket hajtott be a BKK a bliccelőktől
Bár kevesebben bliccelnek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hatékonyabban hajtja be a pótdíjbevételeket - írja a 24.hu.
Ez a terve nem jött be a kormánynak - a NAV is tehetetlen
Az adóhatóság eddig egy szervezetről sem állapította meg, hogy "bevándorlást segítő" egyesületként különadót kellene fizetnie.
Kiderült, hány behajtás indult magyar cégek és személyek ellen
A lakosság javuló jövedelmi helyzetét is tükrözi, hogy tavaly a cégek és a magánszemélyek együttesen 15 százalékkal kevesebb fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeztek az egy évvel korábbinál, együttesen 480 170-et - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI-vel.
A NAV-val fenyegetik az ügyfeleket a kukaholding alvállalkozói
Egy jelentéktelen vállalkozás és még jelentéktelenebb alvállalkozói fenyegetik a NAV-val a szemétdíjukkal tartózó ügyfeleket a számlázási kihívásokkal küszködő kukaholding megbízásából.