basf

08.
24.
10:45
Fájdalmas volt, de elhasalni nem fognak a német cégek a szankcióktól

Fájdalmas volt, de elhasalni nem fognak a német cégek a szankcióktól

Jelentős nagyságú leírásokat kellett végrehajtaniuk az első fél évben a DAX indexben szereplő német tőzsdei cégeknek az Oroszország elleni szankciók miatt, azonban korántsem olyan nagyságrendben, hogy azok jelentősen befolyásolták volna ezen cégek értékét - derül ki egy friss elemzésből.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
08.
18.
07:08
Mit tudnak a még aktív német atomerőművek, hogy ekkora a cirkusz körülöttük?

Mit tudnak a még aktív német atomerőművek, hogy ekkora a cirkusz körülöttük?

Nagy olvasottsággal futnak a magyar médiában a ma még működő német atomerőművek bezárásáról vagy nem bezárásáról szóló, ám egyre inkább szenzációként kiadott hírek. Aktuálisan a Wall Street Journal értesüléseinek félretálalása váltott ki riadalmat (vagy megelégedést) - attól függően, hogy ki szerint mi lenne a jobb döntés Németország számára a három, még talpon lévő nukleáris blokkját illetően. Fontos tudni, hogy ezügyben döntés még nincs, ám bárhogyan is alakul, érdemes tisztázni: valójában miről is van szó. Tettünk erre egy kísérletet.

Szerző(k): Szabó M. István
04.
22.
12:02
Átképzéssel küzdenek a munkaerőhiány ellen a német nagyvállalatok

Átképzéssel küzdenek a munkaerőhiány ellen a német nagyvállalatok

Összefogtak a német cégek azért, hogy képzések után akár egymás között is munkalehetőséget biztosíthassanak a munkavállalóiknak, és ne kelljen elbocsátani a dolgozóikat a technológiai változások miatt.

Szerző(k): Ambrus-Nagy Boglárka
10.
06.
15:28
Kinyírja Európát a gázár

Kinyírja Európát a gázár

Az európai iparnak komoly fenyegetést jelent az eszement tempóban emelkedő gázár, félő, hogy a teljes Covid utáni kilábalást lefékezi a folyamat. Már egy sor üzem termelése korlátozására, leállítására kényszerült.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
10.
28.
21:32
A német vegyipari óriást sem kerülte el a válság

A német vegyipari óriást sem kerülte el a válság

Komoly, 2,12 milliárd euró veszteségről jelenlett a harmadik negyedévről a BASF német vegyipari cég, miután egy éve még 911 millió euró nyereséggel zárt - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
22.
20:40
Komoly leépítésbe kezd a német gigavállalat

Komoly leépítésbe kezd a német gigavállalat

A német BASF vegyipari konszern 2022-ig kétezer alkalmazottat bocsát el Global Business Services szolgáltató üzletágától - írja az MTI a cég közleménye nyomán.

Szerző(k): Szász Péter
07.
29.
17:37
Hatezer munkahelyet szüntet meg a BASF

Hatezer munkahelyet szüntet meg a BASF

Jelentős, 878 millió eurós veszteséget termelt - a Magyarországon is jelen lévő - BASF német vegyipari cég a második negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 5,95 milliárd eurós nyereséggel - írja az MTI a Reutersre hivatkozva.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
17.
16:40
Súlyos bírságot fizethet a Bayer gyógyszeróriás

Súlyos bírságot fizethet a Bayer gyógyszeróriás

Pert vesztett a Bayer német gyógyszer- és vegyipari óriás, valamint német versenytársa a BASF abban az eljárásban, amelyet egy Bill Bader nevű gazdálkodó azért indított, mert állítása szerint a két cég által gyártott dikamba tartalmú gyomirtó okozta a 405 hektáron termesztett barackfái pusztulását - írta az Index a BBC hírére hivatkozva.

Szerző(k): Szepesi Anita
12.
13.
07:08
Ezt kockáztatja mindenki, aki kínait vásárol

Ezt kockáztatja mindenki, aki kínait vásárol

A kínai Hszincsiang-Ujgur tartományban működő átnevelőtáborokról készült jelentés ellenére a német cégek kitartanak a régióban működő befektetéseik mellett. A kínai piac túl nagy, az ázsiai óriás túl fontos ahhoz, hogy ujjat húzzanak a vezetésével. Pedig mindenki, aki onnan származó terméket vesz azt kockáztatja, hogy kényszermunkát is alkalmaztak a megvásárolt áru előállítása során - írja a Financial Times.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
08.
15.
10:27
Kopogtat a válság? - ezt mutatja a statisztika

Kopogtat a válság? - ezt mutatja a statisztika

Az előző havihoz képest csökkent júniusban a német feldolgozóiparban a foglalkoztatottak száma a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön publikált kimutatása szerint - adta hírül az MTI.

Szerző(k): Domokos Erika

Svéd sikerek az ártalomcsökkentésben

Svédország a világ első dohányzásmentes államaként vonul be az évkönyvekbe az ártalomcsökkentésnek köszönhetően.