Két törökországi bank hirtelen bejelentette, hogy a továbbiakban nem használják a Mir névre hallgató orosz fizetési rendszert. Mindez azután történt, hogy az amerikaiak több török szereplőre is szankciókat vetettek ki, mivel azok feltehetően Moszkvát segítették a szankciók kijátszásában.
Szerző(k): Sasvári MarcellA kínai bankfelügyelet pénteken bejelentette, hogy az északkeleti Liaoning tartományban két helyi bank csődeljárás alá került. Egyik pénzintézet sem számít óriási szereplőnek, de a hatóságok óvatos nyilatkozatai rávilágítanak az ország kisebb hitelezőinél meglévő látens kockázatokra. A jelzáloghiteleknél már amúgy is egyre nagyobb a válság, a pekingi vezetés pedig pénzt pumpál a bankszektorba, hogy mentse a bedőléstől.
Szerző(k): Szabó DánielKínában idén már másodízben csökkentik a jelzáloghitelek kamatait, hogy így segítsenek a komoly problémákkal küzdő ingatlanszektoron. Elemzők szerint azonban a lépés kicsi és többet kéne tenni a valódi pozitív fordulathoz.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Bank of England kedden arra figyelmeztetést adott ki, hogy Nagy-Britannia és a világ gazdasági kilátásai egyre rosszabbak. A brit jegybank felszólította a bankokat, hogy növeljék a tőkepuffereket, hogy átvészeljék a gazdasági válságot.
Szerző(k): Szabó DánielNagy Márton egy példával magyarázta el, milyen gondolatmenet szerint határozták meg az extraprofitot. Számítása szerint most 0,3 százalékot fizet egy pénzintézet egy bankbetétre, de 7 százalék körüli kamaton helyezi be a jegybankhoz, vagy vesz állampapírokat, más eszközöket. Szerinte ez a 6,6 százalékos érték egy profit, ezért szükséges az a szétválasztás, hogy megnézik, hogy az elmúlt 22 évben mekkora volt a marzs a betétekre fizetett bank és az MNB-től felvett kamat közti különbség.
Szerző(k): Szabó Dániel