Fordulatot hozott az újév a bankokban: így változnak a hitelek
Jelentős változást hozott 2023 a hiteleknél és az állami támogatásoknál. Nőtt a thm plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és már három kamatstop is érvényes június végéig.
Fordulatot hozott az újév a bankokban: így változnak a hitelek
Jelentős változást hozott 2023 a hiteleknél és az állami támogatásoknál. Nőtt a thm plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és már három kamatstop is érvényes június végéig.
Hello 2023: így változik az életünk január 1-jétől
15 százalékkal nőnek a nyugdíjak, ahogy emelkedik a minimálbér is. Az eddigi ismert cafeteria és családtámogatási rendszer pedig ha kis eltérésekkel is, de alapvetően eddig megszokott formában velünk marad. Nézzük, mit hoz a magyaroknak az év elejével beköszöntő új időszámítás!
Tovább záródhat a kistelepülések és a nagyvárosok közötti ingatlanárolló
Az ingatlan.com portál szerint az, hogy 2024 végéig továbbra is igényelhető a babaváró kölcsön és a falusi csok, az első lakást vásárlóknak és a kisebb településen élőknek nyújthat segítséget. Utóbbi intézkedés a kistelepülések ingatlanpiacán erősödést eredményezhet.
Falusi CSOK, babaváró hitel - kijöttek a részletek!
Megjelentek szerdán a Magyar Közlönyben a falusi csok és a babaváró hitel és az új lakások építésére vonatkozó áfa-visszaigénylési kedvezmény meghosszabbításáról szóló kormányrendeletek.
Az ingatlanpiacon egyre nagyobb szükség van az otthonteremtési támogatásokra
Jövőre az ingatlanpiacon felértékelődnek az otthonteremtési támogatások, a Duna House előrejelzése szerint például a babaváró támogatás elérhetősége nagyban befolyásolhatja a piaci keresletet főleg az első lakásvásárlást tervező fiatal családok körében.