Az év elején 60 ezer forint fölé emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagos díja. Tavaly ilyenkor még 50 ezer forint alatt volt az éves díj. A nagycsaládok autóvásárlási kedvezménye is szerepet játszhat a növekedésben.
Szerző(k): Herman BernadettA Suzuki már beharangozta az új hibdrideket, a gyár a Napi.hu szerkesztőségi blogjának, a Bukszának elárulta, mennyit fogyasztanak és mennyibe kerülnek az új modellek.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz előzetes várakozásokhoz képest kétszer annyian igényeltek személygépkocsit a nagycsaládosok autóvásárlási programjában - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke az M1-en. Az átadások áthúzódnak az idei évre.
Szerző(k): Domokos ErikaAz utakon mindenkit fokozott óvatosságra és a szokásosnál körültekintőbb közlekedésre int az ORFK.
Szerző(k): Domokos LászlóCsehországban megváltoztatták az autók hatósági elszállításának szabályait, annak érdekében, hogy eltávolíthassák a parkolókból a magukra hagyott, többé-kevésbé roncsnak minősíthető autókat.
Szerző(k): Barabás JúliaAz szja törvény szerint adómentes a munkáltató által biztosított személygépkocsi magánhasználata. A közösségi autós megosztók is bekerülhetnek a cafetériába - írja a HR Portal.
Szerző(k): Herman BernadettVitézy Dávid szerint jó, hogy nem épül meg a hatszintes parkolóház az eredetileg tervezett helyszínre a ferihegyi reptéren, mert akadályozta volna a vasút megépítését. A gödröt azonban már kiásták.
Szerző(k): Vég MártonTöbb százezer autós szembesülhet azzal, hogy a károkozói pótdíj miatt a normál tarifa másfél-kétszeresét, extrém esetben akár az ötszörösét számítják fel a biztosítók. A rossz sofőrök ajánlatát is kötelező befogadni a biztosítóknak, amelyek - érthetően - nem kapkodnak az ilyen ügyfelek után.
Szerző(k): Herman Bernadett