Új finanszírozási modellel próbálkoznak?
Új ötlettel állt elő a Tauron, amely három másik hazai vállalattal − PGE, Enea, KGHM − összefogva konzorciumot hoz létre az első lengyel atomerőmű építésére. Az energetikai vállalat most közölte, hogy kész 5 milliárd zlotyt (350 milliárd forint) befektetni a vállalkozásba. Ez a Tauronnak, amelynek nettó nyeresége az idei első félévben 848 millió zloty volt, igen jelentős összeg, azonban a beruházás prognosztizált 50 milliárd zlotys költségének csupán a tizede. Igazán azonban azzal keltett meglepetést a cég, hogy kijelentette: befektetésének törlesztését az erőmű által megtermelt áramban kéri, amit szabadon értékesíthetne. Dariusz Stolarczyk, a Tauron alelnöke a Newseria hírügynökségnek kifejtette: olyan finanszírozási modellre van szükség, ami biztosítékot ad a befektetőnek, és ők nem szeretnének a tipikus pénzügyi befektető szerepére szorítkozni.
Szerző(k):
Barabás János T.